"Judit! Öröm a lelkemnek, egy ilyen őszinte hangvételű riportot olvasni a mi világunkból, a mi világunkról. Főként, ha ez a riport egy olyan személyiségről ad képet, aki már sok mindent bejárt és megtapasztalt... akitől minden téren tanulhatunk. Engem megérintettek a szavaid! :) Értem és érzem őket, mintha a szívem legmélyéből beszéltél volna!!! Köszönöm, hogy megosztottad mindezt velünk! :) M."
Ezt a kommentet Joós Juditnak, a törzsi táncok magyarországi mestartanárnőnek szántam, mikor az alábbiakban mellékelt és vele készült cikkét legelőször olvastam. Még a publikáció végére sem értem, de már ujjongtam magamban legbelül, hogy: -Na ez az!!! Végre valaki szavakba öntötte mindazt, amit tanárként jómagam is érzek! ... Hogy mi is ez az érzés? A cikket elolvasva, higgyétek el, Ti is megtudjátok! :)
Forrás:
Szerkesztette és írta: Debreceni Nelli a hastáncvilág.hu főszerkesztője
Joós Judit
"Mindegyik törzsnek más keresztje van."
Joós Judittal - általa „bázisnak” nevezett - otthonában beszélgettem. Kávéval, süteménnyel és Lolával (kutyájával) várt minket, budapesti házukban. Mielőtt elkezdtük volna a riportot, Judit mesélni kezdett, s egyszercsak azon kaptam magam, olyasmiket mond, amiket érdemes lenne rögzítenem. Kicsit kotorásztam a táskámban, igyekeztem ezzel nem félbe szakítani a megkezdett történet folyamát, így alakult, hogy a diktafont a beszélgetés elkezdése után, itt kapcsoltam be:
Joós Judit
(2011. 02. 17.)
...91’-ben, amikor végleg hazajöttünk, arra emlékszem, hogy Tia egy olyan helyen hastáncolt, amit én ajánlottam. Ugyanis akkor még, a férjem azt mondta: „Ugyan már Juditka, hát ne nevettesd már ki magad. Csak nem gondolod komolyan, hogy itt, Magyarországon hastánc lesz?” De aztán megindult a folyamat. Nem lehetett ellenállni. Tényleg így volt, hogy elkezdte az ember és utána megnyílt a világ. Valami döbbenetes, sorsszerű történet volt ez nekem. Úgyhogy, amikor elégedetlen, vagy rossz hangfelütésű dolgokat hallok, olvasok megpróbálom átfordítani jóra. Nekem meggyőződésem, hogy ez segít. Szerencsém volt, vagy a Jóisten megadta nekem azt, hogy olyan emberekkel, barátokkal, táncosokkal találkoztam, akikért a mai napig hálás vagyok. Az első csoportom, - akik még most is táncolnak-, a tanítványaim, a kollegáim, mind olyan nyitottak voltak. Valahol nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az emberek zárnak, meg nem hívják el egymást. Szerintem ez nem teljesen így van, létezik kapcsolat egymás között. Például én jelenlétben voltam szinte az összes raqs sharqisnál, a versenyeiken vagy meghívásaikon, úgyhogy nekem nincs rossz érzésem velük kapcsolatban. Nem vagyunk egyformák. Máshogy kezelem én a dolgokat és máshogy a második és a harmadik ember. Ez teljesen érthető. Elfogadom. Azt hiszem,” hogy jó időben, jókor voltam”. Persze ehhez szerencse is kell, hogy olyan emberekkel találkozzál, akikkel jól érzed magad és át tudod adni nekik a tudásodat és tőlük is sokat kapsz. Nem lehet individuálisnak is lenni és közbe egy csoporthoz is tartozni. Sok táncossal az a baj, hogy kiáll a színpadra, hogy ő a király, királynő - látom a gesztusaiból, látom a manírjaiból, a pózaiból és még és még…. - közben siránkozik, hogy nem szeretik. Tudod? Nekem mindig az volt az elvem, - baromi tehetséges táncosok voltak és vannak most is körülöttem – hogy őket nyomjam előre, adtam a lehetőséget a bemutatkozásra. Nekem ez a táncos élet értelme, van akinek meg az, hogy feláll a színpadra és ünneplik. Teljesen elfogadom ezt is. Mindkettőnek megvannak a nehézségei és a szépségei, csak ne legyen az a királynő keseredett, hanem vállalja föl, hogy bizony néha egyedül van. Az alap gondolatom, - amit Hamvas Bélától olvastam, - hogy ami tudást megszerzel és nem adod tovább, az sárrá változik és az, amit továbbadsz az válik arannyá. Most látom, hogy ez mennyire így van. Volt tanítványaim; Pozsgai Eszter, Virág Judit, Gyenis Bogi, Cirkos Edina, Tóth Barbi, sorolhatnám... De még mondhatnám a törzsi csapatokat is, akik a Jamina Ghawazee -ból alakultak. Ők, mind meghatározó egyéniségek, meghatározó törzsi hastáncosok. Az, hogy mennyire táncolnak jól, az szubjektív. Attól függ, hogy kinek mi tetszik, de hogy meghatározóak és tovább tudtam adni valamit, amit ők is tovább adnak az biztos.
A törzsi hastánc szellemiségére gondolsz?
Van aki a szellemiséget is tovább tudja adni, van aki magát a táncstílust. A törzsi hastáncot. Hát azzal a tudással, adománnyal, hogy mit csinál - azt már nem tudod befolyásolni. Te odaadod ezt az ajándékot és azt csinál vele amit akar. Nekem jó tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Hát ennyit ars poetica-nak.
Akkor most kanyarodjunk vissza a bemutatkozáshoz.
Joós Judit vagyok, törzsi hastáncos és a Jamila Ghawazee Tribal vezetője, koreográfusa, - habár, mostmár közös koreográfiáink vannak a tanítványaimmal, de a koncepciót én adom meg azt hiszem, ami nem is baj egy közös munka során. Névszerint szeretném megemlíteni a Jamina Ghawazee Tribal táncosait, mert sokat tanulok tőlük az élet minden területén: Egri Lilla, Georgi Ildikó, Jakab Tünde, Tósaki Ági, Vargati Adrienn, Piróth Erika, T. Győri Judit, Puskás Emerita.
Nagy iskolám van, sok helyen tanítok, hál’ Istennek nagyon sok tanítvánnyal, ahol a törzsi hastáncot – most már kifejezettebben az ATS jellegű, törzsi hastáncot tanítom. Ettől függetlenül azért a fúziókkal is próbálkozunk. Sok fellépésünk van, főleg színpadi, nagy produkciókban veszünk részt.
A Testnevelési Egyetem rekreációs szakán is tanítottam, - több hastáncos társammal együtt, - három évig.
Mit mondjak még?
Azokról a dolgokról beszélj, ami neked fontos!
Nekem a tanítványaim fontosak.
Akkor beszélj róluk!
A tanítványaimmal való együttműködés nekem nagyon sokat ad. A próbák, az órák - már a kezdőkkel is – energiát, örömöt adnak. Olyan klassz dolog felépíteni valamit. Volt egy családfa ötletem és egy tanítványom megcsinálta. Egyszer csak elém került a Facebookon ez a családfa és jó volt látni, hogy mennyire egyben van a dolog. Tudom, hogy még fog „bimbózni„ ez a fa és jönnek a többi virágok, ágak.
Ez a családfa azt mutatja, hogy a törzsi hastáncnak te vagy a kiindulópontja Magyarországon. Most is több fele oktatsz az országban, igaz?
Igen, igen. Több helyre járok, attól függ, hogy hova hívnak. Pécsen, Debrecenben, Dunaújvárosban. Sokáig tanítottam Szolnokon is. Elfoglaltság, sok elfoglaltság. Itt bejön a képbe az is, hogy az embernek családja van és családcentrikus vagyok. Lehet hogy nem is vagyok az az igazi szabad táncosnő, mert nekem nagyon fontos a „bázis” is az életemben. Ezt nagyon nehéz összehozni ha ennyire elfoglalt az ember. Az elmúlt húsz vagy tizenöt év elején őrület volt. Kevés hastáncos volt és hastánc kellett mindenhova. Sokkal több lehetőség volt akkor a megjelenésre mondjuk a TV-ben. Ezt nehéz összegyeztetni egy családdal, egy férjjel. A férfiak nehezen viselik ezt a dolgot. Nem egy női attitüd a családtól távol esni, állandóan távol lenni a külvilágban. Az valahol egy férfi viselkedés, hogy kimenni a világba és ott „vadászni”, mialatt a nő „őrzi a tüzet” otthon. Ezt valahol hordozzuk magunkban és közben nem tudjuk miért vagyunk olyan feszültek, ha nem így működnek a dolgok.
Nekem meggyőződésem, hogy van egy női szerep, meg van egy férfi szerep a világban és abból nem jó kilépni. Na most a hastáncos lét azt jelenti, hogy kilépsz az életbe. Férfiak, idegenek előtt táncolsz, kihívásoknak vagy kitéve. A törzsi hastánc még nem is annyira ilyen, de a raqs sharqi az teljes árukapcsolás. Sajnos nekik nehezebb ezt megoldani. Úgyhogy én meg is értem a férfiakat, hogy ezt nem könnyen viselik.
Van férjem és két fiam. A kicsi Casablancaban született. Már nem akartam hazajönni, így ott szültem. Jól is tettem szerintem. Ő gitározik, neki van olyan vénája, hogy szereti a zenét, mint én. Az ELTE-re jár történelem bölcsész. A nagy pedig már felnőtt, ő dolgozik már.
Marokkóról mesélnél?
Életem egyik meghatározó élménye volt Marokkó.
Mennyi ideig éltetek ott?
Majdnem hét évet. Az valami csoda. Becsöppentem oda és az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy közöm van hozzá. Azt nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de olyan természetes volt nekem, miközben egy idegen kultúra. Rosszabb volt visszajönni és alkalmazkodnom az európai kultúrához, mint oda kimenni. Ott aztán elkezdtem táncolni, aztán meg ott szültem. Ha a nő szül valahol, akkor ott lerak egy pontot az életében. Nekem Casablancaban volt az életem egyik ilyen pontja és az meghatározott. Ott voltak a barátaink, az ismerőseink. Mai napig visszajárok vagy gondolatban vagy ténylegesen. Akkor elmegyünk az Atlaszon túlra a berberekhez is. A berber kultúra is egy külön világ. Ezeket (a nyakában lévő tuareg keresztet mutatja) – mostmár mindenhol lehet kapni - ezt is onnan kaptam. Ez is egy nomádtól van (gyűrűjét mutatja) egy tuaregtől, aki odaadta. Ezeket nem itthon vettem. Persze van olyan is, mert nem tudok ellenállni. Ezt is (gyűrűt) meg ezt is (nyakláncot) mindig hordom, hogyha olyan érzésem van, hogy föl kell vennem. Ennek tudod mi a jelentősége? (a nyakláncot mutatja)
Elmondanád az olvasók kedvéért?
Ja. Ez egy iránytű a tuaregeknél és azt mondják, ha ezt a kis lyukat beállítják az esthajnalcsillaghoz, akkor tudják hogy merre kell menni vagy, hogy hol az irány. Mindegyik törzsnek más keresztje van. A marokkóiakat ismerem; ha jól tudom, hét vagy nyolc törzs van. Azt mondta nekem ez a srác akitől kaptam ezt a keresztet, azért adja, hogy mindig jó utat kövessek. Úgy gondolom, hogy vannak transzcendes dolgok az ember életében. Hát ez például az volt. Megadott egy utat.
Néztél már bele úgy?
Hát nem, még tényleg nem, de azt mondják hogy ezt sivatagba lehet jól használni. Ha elmész a sivataghoz, ott az az igazi csillagos ég van, százmillió csillaggal. Itt nem látunk annyit, szóval más. De nem „hülyeség”, lehet, hogy ki kéne próbálni.
Mondtad hogy táncolni is jártál Marokkóban. Milyen volt?
Az első évben még mentek a gyökér eresztések. A második évtől mindig hallottam a zenét az utcán. Mondom: „Mi a túró ez a rohadt jó zene?”. Akkor egyszer elsétáltam arra és bementem az órára. „Úr Isten” ott legalább ötven nő nyomta a hastáncot. De mind nagy darab volt, kendővel bekötött fejjel, rendes ruhába, - vagy gellabában, vagy a modernekebbek sztreccs cuccokban hastáncoltak. Hát gondoltam: „Mi van itt?” Akkor tudtam, hogy kész vagyok. Elementális érzés volt.
Milyen jellegű hastáncot táncoltál ott?
A marokkói hastánc az raqs sharqi, de mégsem az egyiptomi, hanem sokkal földiesebb, sokkal tradicionálisabb, több folklór elem van benne. Valahogy más jellege is van. Nem az a kifinomult, egyiptomi raqs sharqi. Nagyobbak a lépések és picit egyszerűbb az egész dolog. A karmozdulatok, a gesztusrendszere pedig egész más. Akkor nem nagyon tudtam, nem nagyon figyeltem ezeket a jellegzetességeket, hanem csak annyit tudtam, hogy valami rohadt jó zene és valami jó női közösség. Tudod? Nagy röhögések, tánc, utána beszélgetés, fürdés, hennázás. Volt egy varázsa az egésznek.
Az óra után lehetett menni hammam-ba – fürdőbe - és ott folytatódott a duma és a röhögések. Aki behennázta a haját, annak egész nap rajta volt. (azóta is hennázom a hajam). Tehát volt egy női közösség. Nem gond, hogy testközelbe vannak, hogy eszik a süteményt, miközben nagy hasuk, fenekük van. Természetesebb volt, mint nálunk. Ma már ott is változtak a dolgok, de akkor a sűrűjébe kerültem ennek a természetes érzésnek.
Mennyire fogadtak be maguk közé?
Nem tudom, hogy befogadnak-e teljesen az arab emberek. Egy ideig igen, utána érződik a kultúrák különbözősége. Egyszer mutattam egy nagyon jó barátnőmnek; Kadishának a bécsi lovasiskola műsorát, Strauss zenére. Teljesen meg volt rökönyödve hogy ez milyen zene. Akkor megéreztem, hogy nagy különbségek vannak köztünk, de ettől függetlenül nagyon jóba voltunk. Együtt lovagoltunk. Ott beilleszkedtem egy lovasklubba is. Más dolgom nem volt, csak a gyerekek, a lovaglás, meg a hastánc. Jó dolgom volt. Ezt is meg kellett élnem, úgy látszik.
Esküvőkre jártunk, végigültem, ettem a különböző családi zenés, táncos ünnepeket. Tehát ez azt jelenti, hogy befogadtak, de azért azt mégis éreztem, hogy mélyebb szinten nem egyszerű átlépni a kultúrák határát.
Mondhatjuk azt, hogy azt a kultúrát annyira megszeretted, hogy aztán valami ilyesmit teremtettél magadnak itt?
Igen. Lehet. Nem tudtam, de mikor felszálltunk a repülőre éreztem, hogy lezárult egy korszak. Nem tudhattam viszont, hogy hova jövök vissza. Nehéz volt visszailleszkedni nekem is és a férjemnek is. Egy évig "hülyének" néztek, hogy hastáncolni akarok, mert akkor én már elmúltam harminc éves. A végzettségem szerint agrármérnök vagyok, nem értette senki, hogy hastáncolni akarok. Kitartottam az elképzelésem mellett.
Kiemelted a tanítványaidat. Büszkék vagytok arra, hogy régóta összetartás van köztetek. Mi ennek a titka? Beszélnél arról, hogy milyen az élet a csoportjaidban?
Emeljük ki a kezdeteket is. Pozsgay Eszter, Lánczos Ica, Mihalovich Judit és Kovács Erika alkották az első (1997) Jamila Ghawazee-t. Öszejöttünk és öt évig gond nélkül egy rossz szó, feszültség nélkül együtt voltunk. Ez óriási dolog volt. Aztán az Ica és az Eszter különváltak. Abból lett a Ghawazee Karaván amit ők még most is működtetnek. A szétválás után megint csak jó emberek jöttek a csoportba, mintha egy nagy-nagy kapu nyílt volna meg.
Hogy mi történik nálunk? Mindig azt mondom, hogy, a munka, a tánc, a gyakorlás a legfontosabb. Emberileg is baromira egymás mellett vagyunk és személyiségformálás is van a csoportba. Van olyan, amikor egy nehezebb természetű lány évek alatt átdolgozza magát, mert neki fontos, hogy egy közösségbe tartozik.
Talán az a baj az embereknél, nő társaimnál, hogy nincs választott közösségük. Ha mégis van és az mondjuk egy hastánccsoport, akkor nem biztos, hogy megbecsülik. De lehet, hogy ez generációs probléma. Azt hiszem nem vagyok egy főnöki allűrökkel rendelkező ember, viszont fontos, hogy határozott vagyok. Tudom, hogy merre kell menni, mit kéne megcsinálni és azt a tanítványaim elfogadják.
A másik gond, hogy nem tudunk várakozni. Meg kell tanulni várakozni. Megvárni valamit, hogy beérjen, megérjen. Ez jellemző a tánccsoportokra, hogy nem tudják bevárni, hogy valami beérik. Hopp már megyünk is tovább, váltunk. Lehet hogy ez nem jó.
Az együttesünkre visszatérve, nincsenek titkaink, szeretjük egymást. Ha bármi van segítünk egymásnak, kocsival elmegyünk érte, eladjuk a cuccait, telefonon elhívjuk egymást, nem csak a próbán találkozunk. Egy hullámhosszon működünk. Fellépésnél nem csak az a fontos, hogy jól nézzek ki „ÉN”, hanem egymásnak is szólunk, hogy: „púderezzük le, elég-e az arcpirosító stb... Nincs sértődés. Fontos, hogy „tök” megbízunk egymásban. Nem az van, hogy: a „hülye” hogy néz ki, de én milyen profi vagyok. Ez meló ám az én részemről is, hogy átmenjen az emberekbe az az érzés, hogy nem ő a fontos, hanem a társa. Mert, ha figyelünk egymásra, akkor az egész csapat egyben van. Ennyi. Nincs ebbe különösebb csoda. Illetve azt mondom, hogy ez mégis csodadolog. Sok fiatal tanítványom van, akik már megérezték ezt az attitűdöt. Majd most lesz a törzsi hastánc versenyen is jópár tehetséges, fiatal táncos, tánccsoport és nekem ez „mmmm” de jó dolog!!
Miből áll a munkád?
Mmmm mármint a tánc? A munkám?
Vagy rossz szót használtam?
Ez nekem inkább szerelem. Valamennyi pénzt is keresek vele, de nem ez a legfontosabb szerintem, hanem az, hogy a közösség valamit jó irányba előre visz, jól érezzük magunkat együtt.
A napom nagyjából úgy néz ki, hogy reggel hétkor kint vagyok a kutyával a mezőn, megpróbálom lemozgatni - de nem lehet. Aztán családi- vagy félcsaládi reggeli van attól függ, hogy alakul. Délelőtt neki szoktam állni a leveleket, meg a levelezést elintézni. Elég sok van. Aztán minden délután öttől kezdődnek a hastáncórák. Ezen kívül egy héten egyszer, kétszer elmegyek futni és egy héten egyszer elmegyek a Bakó Gáborhoz. Abban már úgy „ügyeske” vagyok. El tudod képzelni, hogy ott vannak a szép, fiatal profi jazzbalettos lányok és én ott gyilkolom magam, de nekem baromi sokat ad. Aztán van a család, akkor főzök valami "kaját", egy héten egyszer kétszer estére. Hétvégén vagy workshopot tartok vagy, - ha megtehetem akkor - nagyon élvezem, hogy itthon vagyok. Olyankor nem a hastánccal foglalkozok. Megpróbálok elmenni a Hajógyári szigetre, vagy ki Pilisszentkeresztre a kutyával. Nekem az egy másfajta feltöltődés. Sajnos a lovaglás hiányzik az életemből, pedig az nagyon jó lenne.
Hányszor tanítasz egy héten?
Minden nap tanítok, több órát is. Szentendrén, Soroksáron - ezek évek óta fennálló óráim – hétközben Budapesten kezdő, újrakezdő hastánc tanfolyamokat vezetek, pénteken pedig próbánk van a lányokkal.
Milyen törzsi hastáncot tanítasz?
A klasszikus törzsi hastánc, az etnikumok törzseinek a tánca volt. Az amerikai törzsi hastánc, az ATS (american tribal style) az egy művi dolog, amit a Carolina Nericcio hozott létre. Kezdetbe a Jamina Ghawazee vegyes felvágott volt, mert akkor még nem voltak meg a gyökerek. Nem raqs sharki volt, már a tradicionális mozdulatelemeket használtuk. Mostmár a törzsi hastánc Magyarországon is elment a ATS és a fúziók felé; a belly-poppingtól kezdve a Cabaret-ig a Gothic-ig és az Alternative Tribal-ig. Kezd szakosodni, ami jó is meg rossz is, mert van akinek ebből a nagyszoknyás ATS-ből, egyforma mozgásrendszerből van elege, van akinek meg az izolációs fúziós gyakorlatokból. Az én meglátásom szerint, sajnos a törzsi fúziós hastánccal azt csinálják, hogy egy sémára hastáncolnak. Valaki eljön Magyarországra, mondjuk Manca (Manca Pavli), vagy bárki, aki nagyon jól táncol, akkor mindenki ugyanúgy fog öltözni, ugyanazt a mozdulatot fogja csinálni, ugyanoda teszi a virágot a hajába, ugyanabban a színben. Lehet, hogy ez normális, mert az ATS-re is lehet mondani, hogy mindig nagyszoknya, nehéz övek, ugyanaz a mozgásrendszer, csak ott tényleg vannak - a Fat Chance Belly Dance által megalkotott - szabályok. Viszont a fúzióban az a jó, hogy nagyon szabad. Mégis az aktuálisan felkapott sztárok felé megy mindenki és azt kopírozza, kopírozza. Ez az én véleményem. Úgyhogy van olyan, hogy nem is megyek el rendezvényekre. Ha hívnak is, mondom, hogy nekem többet érnek a szombatok, vasárnapok vagy az itthon létek, baráti összajövetelek, mint az, hogy ott legyek valahol és ugyanazt lássam.
Jobb lenne valami egyedi. Például ott van a Téglás Kriszta, Gyenis Boglárka ő beleviszi saját magát is a táncaiba. A fúzióban szeretem, ha az én vagyok és ezt várnám el a többiektől is.
Szeretnél még valamiről beszélni?
Ne tegyük üzletiessé a hastáncot, hanem, próbáljunk meg a tanítványainknak átadni, amit csak lehet. Nem kell félteni a tudást, mert az univerzális és mindig jön. Például nekünk most lesz egy rendezvényünk, a „Smink...nélkül”, ahol becsületkassza lesz. Ne azért szervezzek valamit, hogy nekem abból pénzbevételem legyen. Nem szeretek a barátaimtól pénzt kérni, az olyan, mint az MLM (multi level marketing). Nem kereskedem a barátaimon. A szülőktől, - akinek a lánya fellép - ha lehet, nem kérem el a belépő árát. Ne legyen üzleties jellegű a hastánc, hogy elhívom még ezt is, meg azt is, mert az hozza majd a vonzáskörzetét.
Bizalom, tudás és „nem anyagiasság”.
Ez nehéz kérdés. A hastáncoktatás is egy piac, vannak akik szeretnének megélni belőle, főleg ha például tíz évet, rengeteg pénzt és időt fordítottak arra, hogy jó hastáncoktatókká váljanak. Ráadásul most más a helyzet, mint mikor elindult a hastáncoktatás Magyarországon, mert telítődött a piac hastáncoktatókkal. Vannak olyanok, akik megengedhetik, hogy szerelemből alkossanak, tanítsanak, de vannak olyanok is, akiknek fontos, hogy a megélhetésüket is elő tudják teremteni belőle. Mit javasolsz nekik?
Persze legyen olyan, aki ezt üzletből csinálja, de akkor vállalja fel annak az ódiumát, hogy ő ezt üzletből csinálja. Persze nekem is szükségem van a pénzre, most nem arról van szó, hogy angyalszárnyakat növesszek magamnak. Csak bizonyos határokat meg kellene szabni. Nem szabadna a tanítványokról ilyen sok bőrt lehúzni. Erre gondoltál?
Lehet, hogy van olyan akinek energetikailag visszajön az, amit belerak. Mert csak beleraksz rengeteg energiát és időd a hastáncba, ami számodra más, fontos dologktól, - mondjuk a családodtól - vesz el. Azért cserébe miért ne kérhetnél pénzt?
Igen, igazad van. Persze ha tanítok, ha órát tartok, akkor azt nem ingyen tartom. Van azért ebben pénz is ilyen szinten. Csak vannak határok, amiket nem szeretnék túllépni. Nekem is vannak költségeim sok tánc, fáradság, idő... De van, hogy olyan lelkesek és olyan beosztott pénzük van a tanítványoknak, hogy mindig kevesebbért tartok órát. Nekem is vannak költésgeim, amiket nem tudok lejjebb redukálni, mondjuk a terembér, vagy a benzin, CD-k.
Azért jó lenne, ha megtehetné az ember, hogy ingyen tanít.
De a legfontosabb nekem az, hogy mit kapok az órán, hogy miket közvetítek, hogy miket tapasztalok ezen az „úton”.
Ezért fontos nekem most ez a könyv is. (Az asztalon lévő könyv címe: Csaba testvér: Ablak a végtelenre)
Vallom azt, hogy az út a fontos. Járok többek között advéta filozófiára is. Mindig arra gondolok, amikor olvasom - a keresztény, zsidó, akár hindu gondolatokat, - hogy hová jutok el. Mikor megláttam ennek a könyvnek a címet, hogy „Ablak a végtelenre”, el tudtam képzelni, hogy bennünk is van egy ablak erre a végtelenre és az olyan jó.
Tavaly voltam Csíksomlyón és ott Böjte Csaba tartotta a misét. Soha nem voltam még előtte misén, de konkrétan ott elsírtam magam. Valami döbbenetes élmény volt az a kétmillió ember a hegyoldalon. Most szervezem megint, mert akkor is táncostársakkal voltunk. Az is egy nagyon klassz dolog, hogy ilyen helyre elmehet az ember a táncosaival, barátaival és ez nem a bulizásról szól, meg nem is az imádkozásról. Nem, hanem, hogy belépsz egy erdélyi faluba, ahol keresztalja van, ahol tizenhárom kilométert legyalogolsz azért, hogy feljuss a dombra, a misére és vissza. Egy fizikai erőpróba is, de nem az, - mert amikor ezt végig vihogjuk az utat, például zuhogó esőben – nem tűnik annak. Ajánlom mindenkinek, erre az eseményre, el kell menni egyszer bármilyen vallású is vagy. Ebben az a fontos, hogy találkozhatsz valami transzcendens dologgal. Nálunk is volt egy ateista lány és azt mondta, hogy akkor is ez egy csoda volt.
Mit szólsz a hastáncvilág honlaphoz?
Hiánypótlás. A naptár nagyon praktikus, ha az ember szervezni akar valamilyen rendezvényt. Eddig nem volt lehetőség összeszedni mindenhonnan, hogy szervez-e valaki az adott napra valami mást, most itt van minden egy helyen. Tetszik, hogy van mögötte egy intellektuális vonal is. Ez hiányzott.
(2011. 02. 17.)
...91’-ben, amikor végleg hazajöttünk, arra emlékszem, hogy Tia egy olyan helyen hastáncolt, amit én ajánlottam. Ugyanis akkor még, a férjem azt mondta: „Ugyan már Juditka, hát ne nevettesd már ki magad. Csak nem gondolod komolyan, hogy itt, Magyarországon hastánc lesz?” De aztán megindult a folyamat. Nem lehetett ellenállni. Tényleg így volt, hogy elkezdte az ember és utána megnyílt a világ. Valami döbbenetes, sorsszerű történet volt ez nekem. Úgyhogy, amikor elégedetlen, vagy rossz hangfelütésű dolgokat hallok, olvasok megpróbálom átfordítani jóra. Nekem meggyőződésem, hogy ez segít. Szerencsém volt, vagy a Jóisten megadta nekem azt, hogy olyan emberekkel, barátokkal, táncosokkal találkoztam, akikért a mai napig hálás vagyok. Az első csoportom, - akik még most is táncolnak-, a tanítványaim, a kollegáim, mind olyan nyitottak voltak. Valahol nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az emberek zárnak, meg nem hívják el egymást. Szerintem ez nem teljesen így van, létezik kapcsolat egymás között. Például én jelenlétben voltam szinte az összes raqs sharqisnál, a versenyeiken vagy meghívásaikon, úgyhogy nekem nincs rossz érzésem velük kapcsolatban. Nem vagyunk egyformák. Máshogy kezelem én a dolgokat és máshogy a második és a harmadik ember. Ez teljesen érthető. Elfogadom. Azt hiszem,” hogy jó időben, jókor voltam”. Persze ehhez szerencse is kell, hogy olyan emberekkel találkozzál, akikkel jól érzed magad és át tudod adni nekik a tudásodat és tőlük is sokat kapsz. Nem lehet individuálisnak is lenni és közbe egy csoporthoz is tartozni. Sok táncossal az a baj, hogy kiáll a színpadra, hogy ő a király, királynő - látom a gesztusaiból, látom a manírjaiból, a pózaiból és még és még…. - közben siránkozik, hogy nem szeretik. Tudod? Nekem mindig az volt az elvem, - baromi tehetséges táncosok voltak és vannak most is körülöttem – hogy őket nyomjam előre, adtam a lehetőséget a bemutatkozásra. Nekem ez a táncos élet értelme, van akinek meg az, hogy feláll a színpadra és ünneplik. Teljesen elfogadom ezt is. Mindkettőnek megvannak a nehézségei és a szépségei, csak ne legyen az a királynő keseredett, hanem vállalja föl, hogy bizony néha egyedül van. Az alap gondolatom, - amit Hamvas Bélától olvastam, - hogy ami tudást megszerzel és nem adod tovább, az sárrá változik és az, amit továbbadsz az válik arannyá. Most látom, hogy ez mennyire így van. Volt tanítványaim; Pozsgai Eszter, Virág Judit, Gyenis Bogi, Cirkos Edina, Tóth Barbi, sorolhatnám... De még mondhatnám a törzsi csapatokat is, akik a Jamina Ghawazee -ból alakultak. Ők, mind meghatározó egyéniségek, meghatározó törzsi hastáncosok. Az, hogy mennyire táncolnak jól, az szubjektív. Attól függ, hogy kinek mi tetszik, de hogy meghatározóak és tovább tudtam adni valamit, amit ők is tovább adnak az biztos.
A törzsi hastánc szellemiségére gondolsz?
Van aki a szellemiséget is tovább tudja adni, van aki magát a táncstílust. A törzsi hastáncot. Hát azzal a tudással, adománnyal, hogy mit csinál - azt már nem tudod befolyásolni. Te odaadod ezt az ajándékot és azt csinál vele amit akar. Nekem jó tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Hát ennyit ars poetica-nak.
Akkor most kanyarodjunk vissza a bemutatkozáshoz.
Joós Judit vagyok, törzsi hastáncos és a Jamila Ghawazee Tribal vezetője, koreográfusa, - habár, mostmár közös koreográfiáink vannak a tanítványaimmal, de a koncepciót én adom meg azt hiszem, ami nem is baj egy közös munka során. Névszerint szeretném megemlíteni a Jamina Ghawazee Tribal táncosait, mert sokat tanulok tőlük az élet minden területén: Egri Lilla, Georgi Ildikó, Jakab Tünde, Tósaki Ági, Vargati Adrienn, Piróth Erika, T. Győri Judit, Puskás Emerita.
Nagy iskolám van, sok helyen tanítok, hál’ Istennek nagyon sok tanítvánnyal, ahol a törzsi hastáncot – most már kifejezettebben az ATS jellegű, törzsi hastáncot tanítom. Ettől függetlenül azért a fúziókkal is próbálkozunk. Sok fellépésünk van, főleg színpadi, nagy produkciókban veszünk részt.
A Testnevelési Egyetem rekreációs szakán is tanítottam, - több hastáncos társammal együtt, - három évig.
Mit mondjak még?
Azokról a dolgokról beszélj, ami neked fontos!
Nekem a tanítványaim fontosak.
Akkor beszélj róluk!
A tanítványaimmal való együttműködés nekem nagyon sokat ad. A próbák, az órák - már a kezdőkkel is – energiát, örömöt adnak. Olyan klassz dolog felépíteni valamit. Volt egy családfa ötletem és egy tanítványom megcsinálta. Egyszer csak elém került a Facebookon ez a családfa és jó volt látni, hogy mennyire egyben van a dolog. Tudom, hogy még fog „bimbózni„ ez a fa és jönnek a többi virágok, ágak.
Ez a családfa azt mutatja, hogy a törzsi hastáncnak te vagy a kiindulópontja Magyarországon. Most is több fele oktatsz az országban, igaz?
Igen, igen. Több helyre járok, attól függ, hogy hova hívnak. Pécsen, Debrecenben, Dunaújvárosban. Sokáig tanítottam Szolnokon is. Elfoglaltság, sok elfoglaltság. Itt bejön a képbe az is, hogy az embernek családja van és családcentrikus vagyok. Lehet hogy nem is vagyok az az igazi szabad táncosnő, mert nekem nagyon fontos a „bázis” is az életemben. Ezt nagyon nehéz összehozni ha ennyire elfoglalt az ember. Az elmúlt húsz vagy tizenöt év elején őrület volt. Kevés hastáncos volt és hastánc kellett mindenhova. Sokkal több lehetőség volt akkor a megjelenésre mondjuk a TV-ben. Ezt nehéz összegyeztetni egy családdal, egy férjjel. A férfiak nehezen viselik ezt a dolgot. Nem egy női attitüd a családtól távol esni, állandóan távol lenni a külvilágban. Az valahol egy férfi viselkedés, hogy kimenni a világba és ott „vadászni”, mialatt a nő „őrzi a tüzet” otthon. Ezt valahol hordozzuk magunkban és közben nem tudjuk miért vagyunk olyan feszültek, ha nem így működnek a dolgok.
Nekem meggyőződésem, hogy van egy női szerep, meg van egy férfi szerep a világban és abból nem jó kilépni. Na most a hastáncos lét azt jelenti, hogy kilépsz az életbe. Férfiak, idegenek előtt táncolsz, kihívásoknak vagy kitéve. A törzsi hastánc még nem is annyira ilyen, de a raqs sharqi az teljes árukapcsolás. Sajnos nekik nehezebb ezt megoldani. Úgyhogy én meg is értem a férfiakat, hogy ezt nem könnyen viselik.
Van férjem és két fiam. A kicsi Casablancaban született. Már nem akartam hazajönni, így ott szültem. Jól is tettem szerintem. Ő gitározik, neki van olyan vénája, hogy szereti a zenét, mint én. Az ELTE-re jár történelem bölcsész. A nagy pedig már felnőtt, ő dolgozik már.
Marokkóról mesélnél?
Életem egyik meghatározó élménye volt Marokkó.
Mennyi ideig éltetek ott?
Majdnem hét évet. Az valami csoda. Becsöppentem oda és az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy közöm van hozzá. Azt nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de olyan természetes volt nekem, miközben egy idegen kultúra. Rosszabb volt visszajönni és alkalmazkodnom az európai kultúrához, mint oda kimenni. Ott aztán elkezdtem táncolni, aztán meg ott szültem. Ha a nő szül valahol, akkor ott lerak egy pontot az életében. Nekem Casablancaban volt az életem egyik ilyen pontja és az meghatározott. Ott voltak a barátaink, az ismerőseink. Mai napig visszajárok vagy gondolatban vagy ténylegesen. Akkor elmegyünk az Atlaszon túlra a berberekhez is. A berber kultúra is egy külön világ. Ezeket (a nyakában lévő tuareg keresztet mutatja) – mostmár mindenhol lehet kapni - ezt is onnan kaptam. Ez is egy nomádtól van (gyűrűjét mutatja) egy tuaregtől, aki odaadta. Ezeket nem itthon vettem. Persze van olyan is, mert nem tudok ellenállni. Ezt is (gyűrűt) meg ezt is (nyakláncot) mindig hordom, hogyha olyan érzésem van, hogy föl kell vennem. Ennek tudod mi a jelentősége? (a nyakláncot mutatja)
Elmondanád az olvasók kedvéért?
Ja. Ez egy iránytű a tuaregeknél és azt mondják, ha ezt a kis lyukat beállítják az esthajnalcsillaghoz, akkor tudják hogy merre kell menni vagy, hogy hol az irány. Mindegyik törzsnek más keresztje van. A marokkóiakat ismerem; ha jól tudom, hét vagy nyolc törzs van. Azt mondta nekem ez a srác akitől kaptam ezt a keresztet, azért adja, hogy mindig jó utat kövessek. Úgy gondolom, hogy vannak transzcendes dolgok az ember életében. Hát ez például az volt. Megadott egy utat.
Néztél már bele úgy?
Hát nem, még tényleg nem, de azt mondják hogy ezt sivatagba lehet jól használni. Ha elmész a sivataghoz, ott az az igazi csillagos ég van, százmillió csillaggal. Itt nem látunk annyit, szóval más. De nem „hülyeség”, lehet, hogy ki kéne próbálni.
Mondtad hogy táncolni is jártál Marokkóban. Milyen volt?
Az első évben még mentek a gyökér eresztések. A második évtől mindig hallottam a zenét az utcán. Mondom: „Mi a túró ez a rohadt jó zene?”. Akkor egyszer elsétáltam arra és bementem az órára. „Úr Isten” ott legalább ötven nő nyomta a hastáncot. De mind nagy darab volt, kendővel bekötött fejjel, rendes ruhába, - vagy gellabában, vagy a modernekebbek sztreccs cuccokban hastáncoltak. Hát gondoltam: „Mi van itt?” Akkor tudtam, hogy kész vagyok. Elementális érzés volt.
Milyen jellegű hastáncot táncoltál ott?
A marokkói hastánc az raqs sharqi, de mégsem az egyiptomi, hanem sokkal földiesebb, sokkal tradicionálisabb, több folklór elem van benne. Valahogy más jellege is van. Nem az a kifinomult, egyiptomi raqs sharqi. Nagyobbak a lépések és picit egyszerűbb az egész dolog. A karmozdulatok, a gesztusrendszere pedig egész más. Akkor nem nagyon tudtam, nem nagyon figyeltem ezeket a jellegzetességeket, hanem csak annyit tudtam, hogy valami rohadt jó zene és valami jó női közösség. Tudod? Nagy röhögések, tánc, utána beszélgetés, fürdés, hennázás. Volt egy varázsa az egésznek.
Az óra után lehetett menni hammam-ba – fürdőbe - és ott folytatódott a duma és a röhögések. Aki behennázta a haját, annak egész nap rajta volt. (azóta is hennázom a hajam). Tehát volt egy női közösség. Nem gond, hogy testközelbe vannak, hogy eszik a süteményt, miközben nagy hasuk, fenekük van. Természetesebb volt, mint nálunk. Ma már ott is változtak a dolgok, de akkor a sűrűjébe kerültem ennek a természetes érzésnek.
Mennyire fogadtak be maguk közé?
Nem tudom, hogy befogadnak-e teljesen az arab emberek. Egy ideig igen, utána érződik a kultúrák különbözősége. Egyszer mutattam egy nagyon jó barátnőmnek; Kadishának a bécsi lovasiskola műsorát, Strauss zenére. Teljesen meg volt rökönyödve hogy ez milyen zene. Akkor megéreztem, hogy nagy különbségek vannak köztünk, de ettől függetlenül nagyon jóba voltunk. Együtt lovagoltunk. Ott beilleszkedtem egy lovasklubba is. Más dolgom nem volt, csak a gyerekek, a lovaglás, meg a hastánc. Jó dolgom volt. Ezt is meg kellett élnem, úgy látszik.
Esküvőkre jártunk, végigültem, ettem a különböző családi zenés, táncos ünnepeket. Tehát ez azt jelenti, hogy befogadtak, de azért azt mégis éreztem, hogy mélyebb szinten nem egyszerű átlépni a kultúrák határát.
Mondhatjuk azt, hogy azt a kultúrát annyira megszeretted, hogy aztán valami ilyesmit teremtettél magadnak itt?
Igen. Lehet. Nem tudtam, de mikor felszálltunk a repülőre éreztem, hogy lezárult egy korszak. Nem tudhattam viszont, hogy hova jövök vissza. Nehéz volt visszailleszkedni nekem is és a férjemnek is. Egy évig "hülyének" néztek, hogy hastáncolni akarok, mert akkor én már elmúltam harminc éves. A végzettségem szerint agrármérnök vagyok, nem értette senki, hogy hastáncolni akarok. Kitartottam az elképzelésem mellett.
Kiemelted a tanítványaidat. Büszkék vagytok arra, hogy régóta összetartás van köztetek. Mi ennek a titka? Beszélnél arról, hogy milyen az élet a csoportjaidban?
Emeljük ki a kezdeteket is. Pozsgay Eszter, Lánczos Ica, Mihalovich Judit és Kovács Erika alkották az első (1997) Jamila Ghawazee-t. Öszejöttünk és öt évig gond nélkül egy rossz szó, feszültség nélkül együtt voltunk. Ez óriási dolog volt. Aztán az Ica és az Eszter különváltak. Abból lett a Ghawazee Karaván amit ők még most is működtetnek. A szétválás után megint csak jó emberek jöttek a csoportba, mintha egy nagy-nagy kapu nyílt volna meg.
Hogy mi történik nálunk? Mindig azt mondom, hogy, a munka, a tánc, a gyakorlás a legfontosabb. Emberileg is baromira egymás mellett vagyunk és személyiségformálás is van a csoportba. Van olyan, amikor egy nehezebb természetű lány évek alatt átdolgozza magát, mert neki fontos, hogy egy közösségbe tartozik.
Talán az a baj az embereknél, nő társaimnál, hogy nincs választott közösségük. Ha mégis van és az mondjuk egy hastánccsoport, akkor nem biztos, hogy megbecsülik. De lehet, hogy ez generációs probléma. Azt hiszem nem vagyok egy főnöki allűrökkel rendelkező ember, viszont fontos, hogy határozott vagyok. Tudom, hogy merre kell menni, mit kéne megcsinálni és azt a tanítványaim elfogadják.
A másik gond, hogy nem tudunk várakozni. Meg kell tanulni várakozni. Megvárni valamit, hogy beérjen, megérjen. Ez jellemző a tánccsoportokra, hogy nem tudják bevárni, hogy valami beérik. Hopp már megyünk is tovább, váltunk. Lehet hogy ez nem jó.
Az együttesünkre visszatérve, nincsenek titkaink, szeretjük egymást. Ha bármi van segítünk egymásnak, kocsival elmegyünk érte, eladjuk a cuccait, telefonon elhívjuk egymást, nem csak a próbán találkozunk. Egy hullámhosszon működünk. Fellépésnél nem csak az a fontos, hogy jól nézzek ki „ÉN”, hanem egymásnak is szólunk, hogy: „púderezzük le, elég-e az arcpirosító stb... Nincs sértődés. Fontos, hogy „tök” megbízunk egymásban. Nem az van, hogy: a „hülye” hogy néz ki, de én milyen profi vagyok. Ez meló ám az én részemről is, hogy átmenjen az emberekbe az az érzés, hogy nem ő a fontos, hanem a társa. Mert, ha figyelünk egymásra, akkor az egész csapat egyben van. Ennyi. Nincs ebbe különösebb csoda. Illetve azt mondom, hogy ez mégis csodadolog. Sok fiatal tanítványom van, akik már megérezték ezt az attitűdöt. Majd most lesz a törzsi hastánc versenyen is jópár tehetséges, fiatal táncos, tánccsoport és nekem ez „mmmm” de jó dolog!!
Miből áll a munkád?
Mmmm mármint a tánc? A munkám?
Vagy rossz szót használtam?
Ez nekem inkább szerelem. Valamennyi pénzt is keresek vele, de nem ez a legfontosabb szerintem, hanem az, hogy a közösség valamit jó irányba előre visz, jól érezzük magunkat együtt.
A napom nagyjából úgy néz ki, hogy reggel hétkor kint vagyok a kutyával a mezőn, megpróbálom lemozgatni - de nem lehet. Aztán családi- vagy félcsaládi reggeli van attól függ, hogy alakul. Délelőtt neki szoktam állni a leveleket, meg a levelezést elintézni. Elég sok van. Aztán minden délután öttől kezdődnek a hastáncórák. Ezen kívül egy héten egyszer, kétszer elmegyek futni és egy héten egyszer elmegyek a Bakó Gáborhoz. Abban már úgy „ügyeske” vagyok. El tudod képzelni, hogy ott vannak a szép, fiatal profi jazzbalettos lányok és én ott gyilkolom magam, de nekem baromi sokat ad. Aztán van a család, akkor főzök valami "kaját", egy héten egyszer kétszer estére. Hétvégén vagy workshopot tartok vagy, - ha megtehetem akkor - nagyon élvezem, hogy itthon vagyok. Olyankor nem a hastánccal foglalkozok. Megpróbálok elmenni a Hajógyári szigetre, vagy ki Pilisszentkeresztre a kutyával. Nekem az egy másfajta feltöltődés. Sajnos a lovaglás hiányzik az életemből, pedig az nagyon jó lenne.
Hányszor tanítasz egy héten?
Minden nap tanítok, több órát is. Szentendrén, Soroksáron - ezek évek óta fennálló óráim – hétközben Budapesten kezdő, újrakezdő hastánc tanfolyamokat vezetek, pénteken pedig próbánk van a lányokkal.
Milyen törzsi hastáncot tanítasz?
A klasszikus törzsi hastánc, az etnikumok törzseinek a tánca volt. Az amerikai törzsi hastánc, az ATS (american tribal style) az egy művi dolog, amit a Carolina Nericcio hozott létre. Kezdetbe a Jamina Ghawazee vegyes felvágott volt, mert akkor még nem voltak meg a gyökerek. Nem raqs sharki volt, már a tradicionális mozdulatelemeket használtuk. Mostmár a törzsi hastánc Magyarországon is elment a ATS és a fúziók felé; a belly-poppingtól kezdve a Cabaret-ig a Gothic-ig és az Alternative Tribal-ig. Kezd szakosodni, ami jó is meg rossz is, mert van akinek ebből a nagyszoknyás ATS-ből, egyforma mozgásrendszerből van elege, van akinek meg az izolációs fúziós gyakorlatokból. Az én meglátásom szerint, sajnos a törzsi fúziós hastánccal azt csinálják, hogy egy sémára hastáncolnak. Valaki eljön Magyarországra, mondjuk Manca (Manca Pavli), vagy bárki, aki nagyon jól táncol, akkor mindenki ugyanúgy fog öltözni, ugyanazt a mozdulatot fogja csinálni, ugyanoda teszi a virágot a hajába, ugyanabban a színben. Lehet, hogy ez normális, mert az ATS-re is lehet mondani, hogy mindig nagyszoknya, nehéz övek, ugyanaz a mozgásrendszer, csak ott tényleg vannak - a Fat Chance Belly Dance által megalkotott - szabályok. Viszont a fúzióban az a jó, hogy nagyon szabad. Mégis az aktuálisan felkapott sztárok felé megy mindenki és azt kopírozza, kopírozza. Ez az én véleményem. Úgyhogy van olyan, hogy nem is megyek el rendezvényekre. Ha hívnak is, mondom, hogy nekem többet érnek a szombatok, vasárnapok vagy az itthon létek, baráti összajövetelek, mint az, hogy ott legyek valahol és ugyanazt lássam.
Jobb lenne valami egyedi. Például ott van a Téglás Kriszta, Gyenis Boglárka ő beleviszi saját magát is a táncaiba. A fúzióban szeretem, ha az én vagyok és ezt várnám el a többiektől is.
Szeretnél még valamiről beszélni?
Ne tegyük üzletiessé a hastáncot, hanem, próbáljunk meg a tanítványainknak átadni, amit csak lehet. Nem kell félteni a tudást, mert az univerzális és mindig jön. Például nekünk most lesz egy rendezvényünk, a „Smink...nélkül”, ahol becsületkassza lesz. Ne azért szervezzek valamit, hogy nekem abból pénzbevételem legyen. Nem szeretek a barátaimtól pénzt kérni, az olyan, mint az MLM (multi level marketing). Nem kereskedem a barátaimon. A szülőktől, - akinek a lánya fellép - ha lehet, nem kérem el a belépő árát. Ne legyen üzleties jellegű a hastánc, hogy elhívom még ezt is, meg azt is, mert az hozza majd a vonzáskörzetét.
Bizalom, tudás és „nem anyagiasság”.
Ez nehéz kérdés. A hastáncoktatás is egy piac, vannak akik szeretnének megélni belőle, főleg ha például tíz évet, rengeteg pénzt és időt fordítottak arra, hogy jó hastáncoktatókká váljanak. Ráadásul most más a helyzet, mint mikor elindult a hastáncoktatás Magyarországon, mert telítődött a piac hastáncoktatókkal. Vannak olyanok, akik megengedhetik, hogy szerelemből alkossanak, tanítsanak, de vannak olyanok is, akiknek fontos, hogy a megélhetésüket is elő tudják teremteni belőle. Mit javasolsz nekik?
Persze legyen olyan, aki ezt üzletből csinálja, de akkor vállalja fel annak az ódiumát, hogy ő ezt üzletből csinálja. Persze nekem is szükségem van a pénzre, most nem arról van szó, hogy angyalszárnyakat növesszek magamnak. Csak bizonyos határokat meg kellene szabni. Nem szabadna a tanítványokról ilyen sok bőrt lehúzni. Erre gondoltál?
Lehet, hogy van olyan akinek energetikailag visszajön az, amit belerak. Mert csak beleraksz rengeteg energiát és időd a hastáncba, ami számodra más, fontos dologktól, - mondjuk a családodtól - vesz el. Azért cserébe miért ne kérhetnél pénzt?
Igen, igazad van. Persze ha tanítok, ha órát tartok, akkor azt nem ingyen tartom. Van azért ebben pénz is ilyen szinten. Csak vannak határok, amiket nem szeretnék túllépni. Nekem is vannak költségeim sok tánc, fáradság, idő... De van, hogy olyan lelkesek és olyan beosztott pénzük van a tanítványoknak, hogy mindig kevesebbért tartok órát. Nekem is vannak költésgeim, amiket nem tudok lejjebb redukálni, mondjuk a terembér, vagy a benzin, CD-k.
Azért jó lenne, ha megtehetné az ember, hogy ingyen tanít.
De a legfontosabb nekem az, hogy mit kapok az órán, hogy miket közvetítek, hogy miket tapasztalok ezen az „úton”.
Ezért fontos nekem most ez a könyv is. (Az asztalon lévő könyv címe: Csaba testvér: Ablak a végtelenre)
Vallom azt, hogy az út a fontos. Járok többek között advéta filozófiára is. Mindig arra gondolok, amikor olvasom - a keresztény, zsidó, akár hindu gondolatokat, - hogy hová jutok el. Mikor megláttam ennek a könyvnek a címet, hogy „Ablak a végtelenre”, el tudtam képzelni, hogy bennünk is van egy ablak erre a végtelenre és az olyan jó.
Tavaly voltam Csíksomlyón és ott Böjte Csaba tartotta a misét. Soha nem voltam még előtte misén, de konkrétan ott elsírtam magam. Valami döbbenetes élmény volt az a kétmillió ember a hegyoldalon. Most szervezem megint, mert akkor is táncostársakkal voltunk. Az is egy nagyon klassz dolog, hogy ilyen helyre elmehet az ember a táncosaival, barátaival és ez nem a bulizásról szól, meg nem is az imádkozásról. Nem, hanem, hogy belépsz egy erdélyi faluba, ahol keresztalja van, ahol tizenhárom kilométert legyalogolsz azért, hogy feljuss a dombra, a misére és vissza. Egy fizikai erőpróba is, de nem az, - mert amikor ezt végig vihogjuk az utat, például zuhogó esőben – nem tűnik annak. Ajánlom mindenkinek, erre az eseményre, el kell menni egyszer bármilyen vallású is vagy. Ebben az a fontos, hogy találkozhatsz valami transzcendens dologgal. Nálunk is volt egy ateista lány és azt mondta, hogy akkor is ez egy csoda volt.
Mit szólsz a hastáncvilág honlaphoz?
Hiánypótlás. A naptár nagyon praktikus, ha az ember szervezni akar valamilyen rendezvényt. Eddig nem volt lehetőség összeszedni mindenhonnan, hogy szervez-e valaki az adott napra valami mást, most itt van minden egy helyen. Tetszik, hogy van mögötte egy intellektuális vonal is. Ez hiányzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése